1. Az ANETT TOURS (továbbiakban: AT.), (1066 Budapest, Dessewffy u. 49. GM EKH engedély száma: R-01365.) által szervezett külföldi utazásokra a 281/2008 (XI.28.) kormányrendelet (továbbiakban R.), valamint a jelen Feltételekben foglaltak az irányadók. Az utas kijelenti, hogy jelen szerződés feltételeit elolvasta és azokat utastársai nevében is tudomásul vette.
2. Az utazás megkezdésével, illetve a jelentkezés nyilvántartásba vételével és az előleg megfizetésével létrejön az utas és az AT. között az R. szerinti utazási szerződés. Az utas nyilatkozik, hogy a szolgáltatást nem adóalanyként, vagy nam adóalanyi minőségben, vagy adóalanyként, de saját nevében és javára (azaz utasként) veszi igénybe.
3. Az utazás időtartamát, az egyes részszolgáltatások meghatározását, minőségét, a teljesítés módját és a részvételi díj összegét az AT. által közzétett tájékoztató tartalmazza. A közzétett adatokban esetleg történt változásokról az AT. írásban tájékoztatja az utast. Az utas a változás közlésétől számított 3 napon belül - költségtérítés nélkül - elállhat a szerződéstől.
4. A részvételi díj az utazás meghirdetett programjában szereplő szolgáltatások árát, illetőleg a szervezési költséget foglalja magában. A részvételi díjban nem szerepel a regisztrációs díj, a fakultatív program ellenértéke, valamint az utas- és stornobiztosítás (melyek irodánkban külön megköthetők).
5. Irodánk 500,-/fő regisztrációs díjat számít fel, mely a részvételi díjon felül fizetendő. Az utazás utas által történő lemondás esetén vissza nem térítendő.
6. Az utazásszervező fenntartja a díjváltozás jogát. A szállítási költségek (ideértve az üzemanyagköltségeket is), az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek, deviza forintárfolyamának változása miatt az AT. legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal a részvételi díjat felemelheti. Az áremelésről az AT. az utasokat levélben értesíti. Ha a részvételi díj emelése a 8% - ot meghaladja, az utas a levél kézhezvételétől számított 3 napon belül a szerződéstől díjmentesen elállhat, és az iroda a már befizetett összeget visszatéríti.
7. A részvételi díj megállapítása az előleg befizetésénél történik meg. Az előleg összege a részvételi díj 40 % - a. A megállapított előleget a jelentkezéskor, a részvételi díj fennmaradó összegét pedig legkésőbb az utazás megkezdése előtt 30 nappal kell befizetni, külön felszólítás nélkül. A fizetés banki, postai átutalással, készpénzfizetéssel vagy egyéb fizetési mód felhasználásával történhet. Ha az utas a részvételi díjat esedékesség szerint nem fizeti be, vagy átutalás esetén a díj az iroda számlájára nem érkezik meg, akkor az AT. úgy tekinti, hogy az utas az utazáson nem kíván részt venni, ennek megfelelően az utast törli a részvételre jelentkezők nyilvántartásából.
8. Az utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vám-, devizajogszabályok, egészségügyi előírások, stb.) betartani. Az ezek elmulasztásából, megszegéséből eredő költségek az utast terhelik.
9. Az AT. az alábbi esetekben állhat el legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal - a részvételi díj visszafizetése mellett - az utazási szerződéstől:
- Ha az utazáshoz szükséges legkisebb utaslétszám hiányzik.
- Ha a szerződéskötés után más olyan lényeges körülmény következik be, amely miatt a szolgáltatások teljesítése a vagyonbiztonság és a gazdaságosság határát - minden ésszerű lehetőséget figyelembe véve - túllépi.
- Ha a szolgáltatások teljesítését a szerződéskötés után, elháríthatatlan rendkívüli körülmények (pl. természeti katasztrófa, szálláshelyek megsemmisülése, háborús helyzet, terrorizmus, állami vagy egyéb hatósági rendelkezések) akadályozzák vagy veszélyeztetik.
Ha az AT. a szerződéstől eláll, vagy az utas azért áll el, mert a díj emelkedésének mértéke a 8 %-ot meghaladja, vagy az iroda az utazási szerződésben foglaltakat lényegesen módosítani kívánja, az utas, az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, ha erre az AT-nak lehetősége van. Ha a helyettesítő szolgáltatás magasabb értékű, a különbözet az utast terheli, ha alacsonyabb értékű, az AT. köteles a különbözetet az utasnak megtéríteni.
10. Ha a szerződés az utazás során szűnik meg, az AT az utas érdekében szükséges intézkedéseket megteszi, és ennek költségeit megelőlegezheti. Az intézkedés költsége az AT-t terheli, ha a szerződés neki felróható, vagy érdekkörében felmerült okból szűnik meg.
11. Az AT az indulás megkezdése előtt a később jelentkezők részére üzletpolitikai érdekből a részvételi díj csökkentésének jogát fenntartja / pl.: kedvezményes akció /, ez az ajánlat nem vonatkozik a már szerződésben állókra és a befizetett díj akciós árra történő módosítása visszamenőlegesen már nem lehetséges.
|
Lemondás az indulás előtt: |
34-29 nappal |
28-15 nappal |
14-8 nappal |
7-4 nappal |
3-1 nappal |
meg nem jelenés esetén |
|
Sztornódíj: a részvételi díj |
15 %-a |
30 %-a |
60 %-a |
80 %-a |
90 %-a |
100 %-a |
12. Ha az utas nem az előző pontokban meghatározott okok miatt, az utazás megkezdése előtti 35 napon belül a szerződéstől eláll, az alábbi összegű bánatpénzt kell megfizetnie:
Ha a lemondásra az utazás megkezdése előtti 35. napon kívül kerül sor, úgy a bánatpénz 60-35 nap közötti lemondás esetén 10 %. Ha a jelentkezésre az utazás megkezdése előtti 35 napon belül kerül sor, úgy az utazás a jelentkezéstől számított 3. napig 2.000 Ft/fő költségtérítés ellenében lemondható.
13. Az utas az utazásra való jelentkezés után 60 napon kívül megváltoztathatja az időpontot, a szálláshelyet vagy bármely utazó nevét 1.000,- Ft/fő költség megtérítése mellett. 60 napon belül történő változás (kivéve névváltozás) esetén csak a meghatározott stornó díjak megfizetése mellett lehetséges. 60 napon belül a névváltozás díja 1.000,- Ft/fő.
14. Az AT. felel az utazási szerződés nem, vagy hibás teljesítésből eredő károkért, kivéve, ha a nem teljesítés, vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza, különösen ha a hiányosságok az utas, vagy harmadik személyek magatartására vezethetők vissza, vagy vis maior esete következett be. Ilyennek minősül az a szokatlan, előre nem látható körülmény, amely az utazási vállalkozó akaratán kívül áll, és amelynek következményeit az utazásszervező a legkörültekintőbb gondoskodással sem lett volna képes elhárítani. Harmadik személynek tekintendő az, akinek tevékenysége az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincs kapcsolatban, s a hibát az utazásszervező kellő gondossággal sem láthatta előre.
15. A repülőutakkal kapcsolatosan az utas a repülőtársaságok utazási feltételeit az irodákkal kötött megállapodás részeként kötelezőnek fogadja el.
16. Az utas poggyászának őrizetéről, felügyeletéről saját maga gondoskodik, kivéve, ha azt továbbszállítás vagy megőrzés céljából az AT. vagy közreműködőjük (pl. fuvarozó) átvette.
17. Az utas a hiba felfedezése után haladéktalanul köteles kifogását az utaskísérővel vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatóval közölni; a közlés késedelméből eredő kárért felelős. Az utaskísérő köteles gondoskodni a kifogásnak a helyszíni szolgáltatónak történő bejelentéséről. Az utaskísérő az utas bejelentését, illetve annak a helyszíni szolgáltatóval való közlésének tényét köteles jegyzőkönyvbe foglalni, és annak egy példányát az utasnak átadni. Az utaskísérő köteles az utazási vállalkozót a panaszról tájékoztatni és a szükséges intézkedéseket a helyszínen megtenni. Utaskísérő hiányában - ha a helyszíni szolgáltató a panaszt nem orvosolta - az utas kifogásait az utazás tényleges befejezését követő 15 napon belül írásban köteles az AT. tudomására hozni.
18. Az utazásszervező az utazási szerződés nem-teljesítéséből vagy hibás teljesítéséből eredő károkért való felelősségét, a részvételi díj összegének kétszeresében korlátozza.
19. Más irodák ajánlatait is értékesítjük. Ha az utazást nem vagy csak részben szervezi irodánk, akkor az esetlegesen felmerülő kifogásokat csak továbbítani tudjuk az illetékes irodának, döntést hozni nem áll módunkban.
20. Az AT. nem köteles a részvételi díjat leszállítani , ha az utas valamely szolgáltatást saját elhatározásából vagy az érdekkörében felmerült okokból nem vett igénybe.
21. Az AT. fenntartja a jogot a szálloda (szálláshely) kategórián belüli változtatására, valamint a programok azonos értékű és jellegű programokra való felcserélésére kivételes esetekben.
22. Utasaink az utazás megkezdése előtt betegség-, baleset-, poggyász illetve útlemondási biztosítást köthetnek. A díjszabás és a feltételek alapja az Európai Utazási Biztosító Zrt-vel valamint az EuroMondial Kft-vel (Groupama biztosító) kötött mindenkori érvényes megállapodás. Az utazás során az utas által harmadik személynek okozott kárért közvetlenül az utas felelős. Útlemondási biztosítás kizárólag a jelentkezéssel egyidejűleg a részvételi díj 5%-áért köthető / önrész 20% /.
23. Az AT a vagyoni biztosításra vonatkozó szerződést az Euro Mondial Kft-vel kötötte meg.
24. Az itt nem szabályozott kérdésekben a Ptk. Vonatkozó jogszabályai az irányadóak. Az AT. által szervezett utazással kapcsolatos minden perben a felek alávetik magukat a Komáromi Városi Bíróság kizárólagos illetékességének.






